ÚJRAFESTETT VALÓSÁG

Rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében 

A Magyar Nemzeti Galéria és a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete egy rendhagyó kiállítást szervezett a társadalmi felelősségvállalás jegyében, mely során a fogyatékkal élő és ép kortárs képzőművészek egy helyen alkothattak, s mutathatják be műveiket.

A kiállítás megnyitójára 2012. szeptember 4.-én került sor. A kiállítás október 15-ig megtekinthető a Nemzeti Galériában, jelképes belépődíj ellenében. A kiállítás időtartama alatt tervezett programok között szerepelnek tematikus tárlatvezetések, ahol szakértők segítenek értelmezni a műalkotásokat, ezáltal is közelebb kerülnek az egyéni látásmódok a nagyközönséghez.  A szervezők azt szeretnék, ha a hivatalos megnyitót követően a látogatók, az iskolai csoportok és az érdeklődő közösségek  – a tolerancia jegyében – tárlatvezetéssel egybekötött beszélgetések keretében ismernék meg a sérült emberek hétköznapjait, alkotásait.

A kiállítás támogatója a magyar tulajdonú Poli-Farbe Kft., amely festékeket, eszközöket és egyéb kellékeket biztosított a kiállításhoz több millió forint értékben. Nagyvonalú támogatásuknak köszönhetően nemcsak vászonra és papírra, de farost lemezre és akár a galéria falára is tudtak alkotni a felkért művészek, újraértelmezve a magyar gyártmányú fal- festékeket, színező tintákat.  

A kiállítás célja, hogy olyan alkotások szülessenek, amelyek hűen tükrözik mind a Budapesti Mozgássérültek Egyesülete, mind a Magyar Nemzeti Galéria, valamint a támogató értékrendjét. Így a következő értékeket szeretnék hangsúlyozni, képzőművészetileg megjeleníteni: sokszínűség, tolerancia, kreativitás, hagyományszeretet, természetszeretet. A kiállítás művei ezen témák mentén csoportosulnak. Szabó Antal, a Poli-Farbe ügyvezető igazgatója szerint a festékgyár már évek óta a fent említett értékek mentén halad az üzleti és a privát életben is. A lehetőség, hogy tehetséges, innovatív művészekkel tudnak együttműködni és egy példaértékű kiállítás mellé állni egészen rendkívüli és meghatározó élmény a festékgyár életében. A közös alkotási folyamat alatt mindegy, hogy valaki fogyatékkal élő vagy ép művész, a közös alkotni vágyás, az önkifejezés elmossa a határokat, és a valódi emberi értékek kerülnek előtérbe. A kiállítás kulcsa egymás elfogadása, a szervezők és a támogató festékgyár is bízik abban, hogy az üzenet eljut a kiállítás megtekintőihez.

A Poli-Farbe minden évben több jótékonysági programot is indít, támogatott már óvodákat, egészségügyi intézményeket, és az idei évben közterek felújításában hirdetett országos jótékonysági programot.  A művészetek támogatása sem idegen számára, ugyanis több múzeum falfestését is biztosította már. 

A rendezvény lehetőséget biztosít mozgássérült, szájjal-lábbal festő képzőművészek számára, hogy egy impozáns környezetben, magyar kortárs művészekkel együtt alkot-hassanak, ezáltal kihangsúlyozva, hogy műveik művészi értéke egy sorban említhető ép képzőművészek alkotásaival. Az alkotási folyamat júliusban vette kezdetét az MNG falain belül. Több mozgássérült alkotó érkezett vidékről, akiknek hatalmas élmény, hogy a Magyar Nemzeti Galéria ilyen módon támogatja munkásságukat és minden nehézség ellenére napi szinten segítségükre van.

A kiállítás Európában egyedülálló. A kezdeményezés különlegességét pedig fokozza, hogy egy olyan jelentős művészeti közintézmény, mint a Magyar Nemzeti Galéria befogadja az alkotókat és több héten keresztül elérhetővé teszi a Budavári Palotában a műveket, lehetőséget teremt arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt is bemutatásra kerüljenek az alkotások.

Az eseményhez és a képviselt értékek mellé kortárs művészek is csatlakoznak, többek között Fürjesi Csaba, Hervé-Lóránth Ervin, Gyarmati Zsolt, ef Zámbó István, Hámori Anett, Brauer Ildikó. A fogyatékkal élők és a kortárs művészek mellett lehetőségük van fiatal graffitiseknek is bemutatni, hogy alapvetően utcai alkotásaik a Galéria falain is megállják helyüket, értéket képviselhetnek.

 

 

A cikk a Kolor.hu magazin 2012. őszi számában jelent meg.

A megjelent Kolor.hu magazinokat IDE kattintva tekintheti meg.

 

A belépés és a regisztráció átmenetileg le lett tiltva.
Compare items
  • Total (0)
Compare