Vállalkozzunk, de hogyan!? – vállalkozási ismeretek szobafestőknek

Szakértőnk: Krajcsó Ágnes

vezető könyvelő

Arany Penge Kft.

 

 

 

Ma már nem lehet „fusizni” szokásjog alapján, hanem szigorú jogszabályok által meghatározott keretek között kell, hogy tevékenykedjenek azok, akik ebben az iparban működnek. 

Mit írhat az ember lánya könyvelőként egy festéssel foglalkozó, lakásfelújítóknak és festőknek szóló újságba? Talán csak annyit, hogy gyermekként abban nőtt fel, hogy a szobafestő apukája állandóan „fusizott”, így aztán vasárnapi apuka lett belőle (SZERETLEK  APA J).

A mai szobafestők, ebben a szakmában most is nagyon keményen, nem a rendes munkarend szerint dolgoznak. A munkavégzés nem, a technológia és a körülmények viszont annál inkább megváltoztak e tekintetben. Ma már nem lehet „fusizni” szokásjog alapján, hanem szigorú jogszabályok által meghatározott keretek között kell, hogy tevékenykedjenek azok, akik ebben az iparban működnek. Mielőtt erre rátérnénk meg kell említeni, hogy mind a mai napig dolgoznak emberek úgy, mint a 70-es 80-as években, csak ma már ők nem „fusiznak”, hanem feketén dolgoznak. Azzal a kérdéssel, hogy mit jelent hivatalosan és nem hivatalosan dolgozni, valamint, hogy e kettő között mi a különbség, egy későbbi cikkben szeretnék foglalkozni. Most a hivatalos munkavégzés lehetséges formáit szeretném kifejteni.

Amikor az a kérdés felmerül, hogy valaki szakipari vállalkozást szeretne létrehozni meg kell ismerkedjen a jogi háttérrel. El kell gondolkodni azon, hogy a tevékenységét egyéni vállalkozóként vagy valamilyen cégformában szeretné végezni. Ekkor felmerül az igény, hogy ezt végigbeszéljük egy szakemberrel. Még mielőtt elindítanánk a vállalkozást, – akár egyéni vállalkozásról, akár cégről van szó – mindenképpen érdemes felvenni a kapcsolatot egy könyvelővel és elmenni hozzá egy szermélyes konzultációra. Az itt kifizetett konzultációs díj hosszú távon térül meg igazán számunkra, hiszen a könyvelővel fogunk a vállalkozás ideje alatt havonta találkozni. Ő az, aki segítséget tud nyújtani a legmegfelelőbb vállalkozási forma kiválasztásában. Nincs általános recept. Minden egyes esetet külön kell vizsgálni, mert ahány vállalkozás, annyi egyedi körülmény felmerülését kell tisztázni. Bátran mondjuk el a könyvelőnek minden elképzelésünket, hiszen nagyon hosszú távon csak így kaphatunk hathatós segítséget. A tanácsadás végén ő vagy az Okmányirodába, vagy ügyvédhez fog irányítani minket.

Két vállalkozási forma biztosan szóba fog kerülni. Az egyik az egyéni vállalkozás, a másik a cégalapítás.

Az egyéni vállalkozást okmányirodában vagy ügyfélkapun keresztül tudjuk indítani. Gyakorlatilag pár nap alatt elindítható. Erkölcsi bizonyítvány, szakipari végzettség kell hozzá. A vállalkozónak nem szükséges tőkét bevonnia, de mivel nem „kockáztatja” a tőkéjét így cserébe a vállalkozást indító magánszemély korlátlan felelősségével jár a vállalkozás. Korlátlan felelősség annyit tesz például, hogy ha bármilyen adó vagy járuléktartozást halmozunk fel a vállalkozásban, akkor azt a későbbiekben a személyes vagyonunkon is végrehajthatják.

Cégalapítás esetén lehetőségünk van betéti társaságot (Bt), vagy korlátolt felelősségű társaságot (Kft) alapítani. Én magam a gyakorlatban nem szoktam senkinek sem Bt alapítást javasolni, mert megalapításkor pont annyi a macera és a költség, mint egy Kft alapításánál. A Bt tőkéje lehet kevesebb 29 ugyan, de beltag esetén felelősségben pont úgy viselkedik, mint az egyéni vállalkozás. Kft-t jelenleg még 500.000 Ft tőkével lehet alapítani, de ez az összeg „városi legendák szerint” hamarosan megváltozik. Itt a tulajdonosok csak a betett tőkéjük erejéig vonhatóak felelősségre. Ennyit dióhéjban a vállalkozások formáiról.

Krajcsó Ágnes

 

A cikk a Kolor.hu magazin 2013. tavaszi számában jelent meg.

A megjelent Kolor.hu magazinokat IDE kattintva tekintheti meg.

 

A belépés és a regisztráció átmenetileg le lett tiltva.
Compare items
  • Total (0)
Compare