Alap: a jó alap

Ha arra vállalkozunk, hogy magunk festjük vagy tapétázzuk ki szobánkat vagy otthonunk helyiségeit, tudnunk kell, hogy festendő vagy tapétázásra váró felületet alaposan elő kell készítenünk a munkákhoz. 

A felületjavító glettelés elengedhetetlen a megfelelő minőségű, tartós falfelület létrehozásához. A repedések, mélyedések és egyéb falhibák kijavítása szükséges, ám korántsem olyan ördöngös, mint első látásra tűnhet. Ennek, az amúgy szakértelmet igénylő munkának, egy kis szakismeret elsajátításával és némi kézügyességgel magunk is bátran nekiláthatunk. Összeállításunkkal ebben szeretnénk segíteni vállalkozó szellemű olvasóinknak. Természetesen ettől még senki nem lesz profi glettelő mester, de az előadódó falhibákat vélhetően magabiztosabban tudjuk majd eltüntetni. Első lépésként azt kell megvizsgálunk, hogy milyen jellegű falhibákat kell kijavítanunk. Ha csupán néhány repedést, lyukat kell eltüntetni, ezekkel könnyen elbánhatunk, csupán egy kevés felületkiegyenlítő gipszre és spaklira lesz szükségünk. Ha viszont a fal jelentősebb egyenetlenségeit is ki szeretnénk javítani, akkor már fogósabb, összetettebb feladat vár ránk, több anyagra és speciális szerszámokra lesz szükségünk. A massza felhordásához glettelő vas, nagyobb felületekhez alumínium „h” léc vagy fogantyús vakolatfelhordó-lap, esetleg saroksimító kanál és mindenképpen egy nagyobb szivacsos simítólap kell, a glettanyag bekeveréséhez pedig egy nagyobb vödör is alapfelszerelés. A már vakolt falak felület simításához általában nagyszilárdságú glettelő-, vagy univerzális felületkiegyenlítő gipszet ajánlatos használni. Nyers tégla-, beton-, pórusbeton falakra viszont burkolatként a glettelhető gipszes vakolat a megfelelő, aminek a felhordását azonban mindenképpen ajánlatos szakemberre bízni. A glettanyag szükséges mennyisége, mindig a javítandó felületek nagyságától függ. Ez általában m2-enként 1 kg-nyi anyagot jelent 1 mm besimítási vastagság esetén. A szükséges anyag meghatározásához egész falfelületek besimításakor ennek a teljes felületét és a felületi hibák hozzávetőleges mélységét kell figyelembe venni. 

 

A legmagasabb esztétikai igények kielégítésére csak a különleges glettelés biztosít minőségileg megfelelő felületet, amely azonban nagyon igényes munkát és különlegesen finom glettanyagot igényel. Ennél már az optikai hibákat alig lehet észrevenni, és csak nagy értékű sima bevonatokhoz szükséges felületet ad. Ez azonban csak ritka esetben szükséges. Amikor tehát megegyezünk a szobafestővel, a glettelés minőségére és annak költségére is térjünk ki konkrétan a későbbi viták elkerülése érdekében. Bár meg kell mondani, hogy a mesterek nem szeretik az ilyen „szőrözős” kuncsaftokat.  

 

Glettelés fajtái

ALAPGLETTELÉS Repedések, lyukak, kisebb mélyedések kijavítása. Ez a módszer önmagában nem alkalmas a végleges felületképzésre.

NORMÁL GLETTELÉS Az alapgletteléssel javított felületek között fokozatmentes átmenetet biztosít és csiszolás után elfogadhatóan sima felületet ad. Ez a felület már alkalmas matt festékek és strukturált tapéták felvitelére, valamint hidegburkolásra.

SPECIÁLIS GLETTELÉS A glettelt felület csiszolása után egy újabb teljes felületet érintő besimítás következik. Így tökéletesen sima felületet kapunk, amely már megfelelő alapot biztosít a strukturálatlan festéshez is.

A munka menete

ALAPOZÁS A megmunkálandó felületről a laza, porózus részeket, port, szennyeződést, és az egyéb filmképző anyagokat, festékrétegeket távolítsuk el. Az erősen nedvszívó aljzatokat, valamint a betonfelületeket alapozóval kezeljük elő. Ez nem csak a glett illetve vakolat megtapadását segíti elő, hanem megakadályozza az anyag repedezését is. A glett felhordása előtt minden esetben nedvesítsük be a javítandó felületet.

A GLETTANYAG BEKEVERÉSE A bekeverést mindig a vízzel kezdjük, majd a vízhez adjuk fokozatosan hozzá a használni kívánt glettanyagot, így könnyen csomómentesre keverhetjük. A sűrítést addig végezzük, míg a bekevert anyag állaga olyan sűrűségű nem lesz, hogy a lefordított szerszámról éppen nem esik le. 1 kg glettanyaghoz kb. 6 dl víz szükséges, így az anyag könnyen kenhető lesz. Ügyeljünk arra, hogy csak annyi glettet keverjünk be, amennyit 1 óra alatt el tudunk dolgozni, ugyanis kb. ennyi idő után kezd el megszilárdulni. A bekevert glettmassza mennyiségét tehát erre is ügyelve határozzuk meg, mert a fel nem használt anyag kárba vész.

A GLETTELÉS A munkát mindig a nagyobb lyukak, repedések javításával kezdjük. A málló részeket célszerű teljesen eltávolítani, ill. a repedéseket kis mértékben mélyíteni, így könnyebb teljesen kitölteni a glettanyaggal. A masszát spaklival tömködjük a benedvesített és megszikkadt lyukakba és repedésekbe, majd ezt követően simítsuk a fal síkjába. Miután az anyag megkötött, elkezdhetjük a teljes falfelület glettelését, valamint az eddigi javítások elsimítását. A nagyobb felületek javítását úgy végezzük, hogy a bekevert glettanyagot spaklival kenjük fel bőségesen egy nagyobb glettvasra, majd a szerszámot 20-30 fokos szögben tartva, a széle felé húzva töltsük ki a mélyedéseket. A felesleges anyagot a glettvasról és a javított felületről is húzzuk le. Nagyobb lyukaknál, vagy hézagoknál hézagerősítő szalagot is használhatunk, ami a résbe simított glettbe nyomkodva csökkenti a glett zsugorodását és a besimításhoz kevesebb anyagra lesz szükségünk. Ha a teljes falfelületet szeretnénk átglettelni, akkor is mindig az alapgletteléssel kezdjünk, majd a glettvassal alulró felfelé haladva vigyük fel az anyagot. A sarkok gletteléséhez használjuk a speciálisan erre kialakított külső és belső saroksimítót. Mindig csak annyi glettet vigyünk a felületre, amennyit a száradási idő alatt el tudunk dolgozni. Ez kb. 60 perc. A felesleges anyagot egy hosszú lehúzó léccel (kartecsnivel) egyengessük el. Amint a felszín meghúzott, töröljük át a felületet egy nedves szivaccsal, majd kis idő múlva simítólappal simítsuk át. Ha jól dolgozunk, akkor ezzel a művelettel olyan felületet kapunk, amit már nem kell csiszolni. A falak kitöredezett, csorbult sarkainak javításakor előbb az egyik oldal, majd a szomszédos felület besimítása közben pótoljuk a sarok élének hiányzó részeit. Ha szükségét látjuk, érdemes e részeket hézagerősítő szalaggal, vagy más élvédő idommal is megerősíteni, amit simító gletteléssel teljesen láthatatlanná és ellenállóvá lehet tenni.

CSISZOLÁS Elképzelhető, hogy a kezelt felületen marad némi egyenetlenségek, esetleg kisebb glett-sorja. Ezek eltüntetésének legjobb módja a felület csiszolása, amivel tökéletesen sima felületet kaphatunk. Erre a munkafolyamatra használjunk minél finomabb csiszolóvásznat és kézi csiszolót, melyre a vászon könnyedén rögzíthető. Ügyeljünk arra, hogy a csiszolóvásznat egyenletesen nyomva használjuk úgy, hogy a lehető legnagyobb felületen feküdjön fel a csiszolandó felületre. Az így elkészült, tökéletesen sima falfelület már alkalmas bármilyen típusú festékkel történő festésre vagy akár a legvékonyabb tapéta felragasztására is. Lássanak neki bártan, megéri a fáradtságot és az eredmény látványa valóban büszkeségre ad majd okot. 

 

 

A cikk a Kolor.hu magazin 2010. tavaszi számában jelent meg.

A megjelent Kolor.hu magazinokat IDE kattintva tekintheti meg.

A belépés és a regisztráció átmenetileg le lett tiltva.
Compare items
  • Total (0)
Compare