Dabason nyílt az első Pannon Festék Szaküzlet

Pannon Festék Szaküzlet néven új festékpiaci hálózat jött létre a Poli-Farbe támogatásával. Az első szaküzlet a T-Flex Kft. jóvoltából Dabason nyitotta meg kapuit. Prauda Józsefet, a cég vezetőjét kérdeztük.    

 

Mit érdemes tudni a T-flexről?

Cégünk 1994-ben indult családi vállalkozásként, és azóta is ugyanilyen formában működik. A sok megpróbáltatás ellenére is sikerült megtartanunk pozíciónkat olyannyira, hogy időközben négy alkalmazottja is van a vállalkozásnak. Reményeink szerint mindkét fiunk itt fog dolgozni és megmaradhat a cég családon belül. Szeretnénk, ha a szó szoros értelmében nemzedékeken átívelő vállalkozás lenne, aminek mi vagyunk az első lépcsői és innentől kezdve haladhatunk előre.

Milyen háttérre van szükség egy ilyen vállalkozás elindításához?

Nem kereskedelmi területen végeztünk, a cég létrejötte tulajdonképpen a rendszerváltás eredménye. Bár nem állt távol tőlünk akkor sem ez az irány, hiszen az építőiparban kezdtük, tehát az az egy biztos volt, hogy már meglévő tapasztalatokra alapozzuk vállalkozásunkat. Elsősorban festékkereskedelemmel indultunk, 2003-tól már szárazépítés és hőszigetelés is szerepel a palettán. Mostanra alakult úgy az értékesítési arány, hogy nagyjából fele-fele arányban adódik össze a forgalom.

Nehéz műfajnak számít a festék a kiskereskedelmen belül?

Az elmúlt 1-2 évet leszámítva a vállalkozásunk folyamatosan fejlődött, nem meredek emelkedéssel, de mindig pozitívan zártunk. Az adott évben az ember mindig úgy érzi, hogy az a legnehezebb, visszatekintve aztán kiderül, hogy egy kicsit egyszerűbb volt, hiszen folyamatosan tanulunk és fejlődünk mi is. Új feladatok vannak, új termékek és szolgáltatások, amiknek az ismerete elengedhetetlen, ezért minden év más, mint az előző. Ez főleg a válság utáni időszakra jellemző, hiszen mi is igyekszünk kitűnni akár szakértelemmel, akár kínálattal. 

Mennyire vett vissza a fogyasztók vásárlási kedvéből az elmúlt időszak?

Jelentősen. Az emberek sokkal jobban meggondolják, hogy mire költik a pénzüket. Egyre inkább próbálják egy vásárlásból megoldani a feladatokat. Aki teheti, nem próbálkozik gyengébb minőségű termékkel, hanem megvásárolja a minőségi, jobb termékeket. Ez persze azt is jelenti, hogy háromszor meggondolja, hogy megveszi- e a drágábbat, és legalább ennyiszer körbejár a piacon. Nekünk elsősorban a lakosság és helyi vállalkozók a vevőkörünk, tehát nem is igyekszünk nagy projektekre koncentrálni.  Már a kezdetektől a helyi vásárlóerőt céloztuk meg, ezért mondhatom, hogy a felújítások és kisebb lakossági megoldások a fő profilunk. Talán ezért nem érintett minket annyira ez a válság.

Miért döntöttek a Poli-Farbe mellett?

A Poli-Farbe egy magyar vállalkozás, ami fontos, de elsősorban akkor fontos, ha minőségi termékei is vannak. Azt látjuk, hogy a Poli-Farbe az utóbbi 5 évben egyre inkább a minőségi termékek felé megy, és jelenleg mindezt tudja úgy produkálni, hogy az árai is elfogadhatók.

Ki kezdeményezte az együttműködést?

Az első lépcső a Poli-Farbe részéről történt, de már előtte is jó szakmai és emberi kapcsolatban voltunk, hiszen viszonteladóként már évek óta működünk együtt. Az új együttműködésünkkel, mely szerint csatlakoztunk a Pannon Festék Szaküzlet Hálózathoz, magasabb szintre emeltük a két cég kapcsolatát.

Miből áll ez pontosan?

Első körben abból áll, hogy a ’94-ben nyitott telephelyünket teljes egészében felújítottuk. Átalakult az épület és az azt körülvevő külső terület is. Tulajdonképpen visszabontottunk az alapokig, és egy új üzletet építettünk. A Poli-Farbe keresett olyan üzleteket, ami megjelenésben, alapterületében megfelel a Pannon Festék koncepciónak, mi pedig örültünk az innovatív megoldásnak.

Ha minden igaz, ez egy speciális megjelenést is eredményez, mi is ez?

Igen, ez így van. Egy sokkal látványosabb megoldásban gondolkoztunk, mint ami általában a festékboltokra jellemző. Így most határozott megjelenése van a magyar termékeknek, azaz a Poli-Farbénak az üzletben, ami a belső terület előterében van elhelyezve. Az eladótérben kvázi boltfunkcióként üzemel a különálló megjelenés, egyértelmű és feltűnő elemekkel elválasztva a Poli-Farbe termékeit a többi márkától. Amíg általában a kihelyezés eddig termékcsoportokat jelentett, addig mi a mostani együttműködés kapcsán átrendezzük a belső teret, és gyártónként jelenítjük meg a termékeket. Így a Poli-Farbe termékei egy helyen, koncentráltan jelennek meg.

Mennyire lehet innovatívnak lenni ezen a piacon?

Mindenképpen lehet és kell is. A tapasztalatunk az, hogy két-három évente kell valami megújulás, termékekben és a bolton belül is, hogy ha később visszajön a vevő, akkor ne feltétlenül ugyanazt a sémát, dekor elemet lássa viszont. Másrészről pedig kell azért, mert változik a piac, a vevő meg szeret olyan helyre bemenni, ahol kellemes a környezet, ki van szolgálva és felkészültek az eladók. Nyilván ezt kell nekünk is prezentálnunk, amiben igyekszünk piacvezetők lenni.

Segíti ez a vásárlói hűség kialakítását?

Lehet, de azért ez is csak egy szegmense. A többi feltételnek is meg kell lennie: az árnak jónak kell lenni, a minőségnek kimagaslónak. És ez nem biztos, hogy azt jelenti, hogy a minőség csak nagyon drága termék lehet. Különböző felületekhez különböző összetételű termékek a megfelelőek, mi ebben próbálunk irányt mutatni a vásárlóknak. És azt gondolom, hogy ettől a ponttól lép életbe a szakértelem és különleges bánásmód, amiben a fogyasztónak része van, és ez az, ami miatt később is visszajön. Ebben találtunk igazán egymásra a Poli-Farbéval.

KA  

 

A cikk a Kolor.hu magazin 2011. őszi számában jelent meg.

A megjelent Kolor.hu magazinokat IDE kattintva tekintheti meg.

 

A belépés és a regisztráció átmenetileg le lett tiltva.
Compare items
  • Total (0)
Compare