Ez mindennek a teteje :)

 

 

Ács, tetőfedő szakértőnk:

Egerszegi Sándor

 

Festés, mázolás, tapétázás és burkolás. Otthonunkban ezek olyan felújítási munkák, melyek jó esetben 4-5 évente fordulnak elő.  A festett és burkolt felületek idővel elhasználódnak, kopnak, így szükségessé válik kezelésük, cseréjük. Szerencsére, az otthonunk egyik fő védelmi vonalát jelentő tető cseréje és felújítása sokkal ritkábban előforduló feladat. Egy jól megtervezett és kivitelezett fedél akár 80 évig, vagy még tovább is elláthatja a neki szánt szerepet. Sajnos azonban az időjárás viszontagságait nem sok anyag viseli el az örökkévalóságig, pedig jó lenne.

Egerszegi Sándor ács szakembert kérdeztem a tetőfedésről, a jó tető titkáról és arról, hogy mihez is ért és mihez kell értenie egy jó ácsnak, valamint mire érdemes odafigyelni egy megrendelőnek, mielőtt megbíz egy vállalkozót.

Ha jól tudom, Te már több mint húsz éve vagy a szakmában.

Így van. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a mai világban egyre kevesebben dolgoznak az eredeti végzettségüknek megfelelően, és gyakran váltanak munkahelyet és akár szakmát is. Ha az ember elkötelezett a munkájának és a minőségre, valamint a megrendelő megelégedettségére törekszik, akkor biztosítva van a jövője, bármivel is foglalkozzon.

Tulajdonképp mit csinál egy ács? Az egyértelmű, hogy elkészíti a tetőszerkezetet és a tetőfedést elvégzi, de mit tud még nyújtani a megrendelőnek?

Az ács elsősorban faanyagokkal dolgozik, tehát bármilyen faszerkezet elkészítését rá lehet bízni. Lehet ez terasz korlát, féltető, garázsbeálló, szaletli, de a házon belül a tetőterek beépítésétől kezdve a könnyűszerkezetes falakig bármilyen munkát elvégzünk. Néhány évig külföldön dolgoztam és ott lehetőségem nyílt a konyha- és irodabútorok gyártásának elsajátítására is, de diszkókat is építettünk már a kollégáimmal.  

Akkor egész széles körben nyújtotok szolgáltatásokat, de hogy jön ide a diszkó?

A diszkók, szórakozóhelyek és éttermek teraszának építése is szakembert kíván, ezért a legtöbb ilyen hely tulajdonosa az ácsokhoz fordul, ha minőségi munkát szeretne. Így nyílt lehetőségünk több szórakozóhely, színpad és DJ pult elkészítésére a szigeten is, mely szerkezetek állagmegóvásában is részt vettünk a legutóbbi árvíz idején.

Az ács mégiscsak a tető szakértője, hogyan készül el egy ilyen szerkezet?

A tervrajzok áttanulmányozása és a helyszíni felmérés után elkészítem az árajánlatot a munkadíjról. Ha ezt a megrendelő elfogadja, akkor kiszámolom az anyagszükségletet egy erre a célra készített programmal. Amint az alapanyagok a rendelkezésre állnak már kezdődhet is a munka. Szerkezet összeállításánál nagyon fontos a megfelelő illesztések és dőlésszögek pontossága. Sokan a földön összeállított sablonok alapján dolgoznak, de én egy saját készítésű programmal ki tudom számolni a szögeket is, amiket csak szögmérővel felrajzolok a munkadarabra és már vágható is. A szerkezet elkészítése után jön a fóliázás, lécezés majd a tetőfedő anyag felhelyezése, valamint az ereszburkolás (széldeszka) általában lambériával.  

A faanyag hosszú élettartamához szüksége van védelemre. Ez is a Ti feladatotok?

Ha a megrendelő szeretné, és előre egyeztetünk, akkor ez is beletartozik a kiajánlott árba. Mint minden anyagnak, mely ki van téve az időjárás viszontagságainak és a kártevőknek, szüksége van a megfelelő védelemre. Az elkészült szerkezeteket elsősorban gombaölő szerrel szükséges kezelni. Az olyan felületeket pedig, amiket a víz és a napsugárzás is rendszeresen ostromol, azokat feltétlenül meg kell védenünk, például lazúrok alkalmazásával.

Ha tetőfelújításra lenne szükségem, akkor mit tanácsolsz? Mire figyeljek, milyen szempontok alapján válasszak szakembert?

Úgy gondolom, hogy először is minél több vállalkozóval végeztessünk felmérést és kérjünk árajánlatot a munkára. Már a kapott ajánlatok alapján is tudunk mérlegelni. Ha egy szakember a többihez képest túl alacsony áron esetleg sokkal rövidebb idő alatt végezné el a munkát, akkor az gyanús is lehet. Nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem megbízható, de előfordulhat. A legjobb az lenne, ha a családból vagy az ismerősök közül valaki a közelmúltban végeztetett ilyen munkát, és Ő jó szívvel ajánlaná a mesterét.

DTJ

 

A cikk a Kolor.hu magazin 2013. nyári számában jelent meg.

A megjelent Kolor.hu magazinokat IDE kattintva tekintheti meg.

 

A belépés és a regisztráció átmenetileg le lett tiltva.
Compare items
  • Total (0)
Compare