Hőszigetelt homlokzatok javítása árvíz után

 

 Azon homlokzatfelületek felújítása, amelyek árvíz vagy egyéb más okok folytán vízzel áztatottak és felületükön csak foltok megjelenése és a festékrétegek leválása vagy lemállása formájában keletkeztek károk, a szokásos felújító festéshez képest elsősorban a felület előkészítésében különbözik. A javítás módja függ a homlokzat sérüléseinek fajtájától és intenzitásától, speciális problémát jelentenek azok a felületek, amelyek közvetlenül érintkeztek a vízzel, beszennyeződtek a kiömlött fűtőolajjal, fekáliákkal vagy mérgező és egyéb veszélyes anyagokkal. Az ilyen felületek javításának folyamata bonyolult és ezt csak az egyes konkrét épületeken külön-külön lefolytatott szemlézés eredményét követően lehet meghatározni.

A legnagyobb kihívást a vízben könnyen és gyorsan oldódó anyagok blokkolása jelenti, amelyek a hőszigetelő rendszer külső rétegein a száradást követően megmaradtak, és amiket nem tudunk eltávolítani. Amennyiben a blokkolás sikertelen, a felújító festés során az alapozó bevonatokban és a víz alapú festékrétegekben ezek az anyagok feloldódnak, és a festék keletkező filmrétegén át történő vándorlás következtében ismét foltokat képeznek, az újonnan felhordott festék rétegeinek számától és fedőképességétől függetlenül.

Az expandált (EPS) és extrudált (XPS) polisztirol hőszigeteléssel ellátott homlokzatfelületek javítása a következő lépésekben történik:

1. a szennyezett és elázott homlokzatfelületekről általános háztartási tisztítószerek meleg vizes oldatával lemossuk a szennyeződéseket (szükség esetén egy puha kefével eltávolítjuk a foltokat) és megtisztított felületeket lemossuk tiszta vízzel;

2. a homlokzatfelületeket legalább egy hónapig hagyni kell száradni, ugyanis minden további javítási célú be-avatkozásnak csak akkor lesz értelme, ha a falfelületek nedvessége 5% alá csökken;

3. a megszáradt homlokzatfelületeket a Jukolprimer hígított termékkel (Jukolprimer : víz = 1 : 1) vagy a Siliconeprimer hígított termékkel (Siliconeprimer : víz = 1 : 1 ) kenjük át ;

4. ezután a homlokzatfelületeket Revitalcolor AG és a Revitalcolor silikon mikro szál erősítésű homlokzatfestékkel festjük át (kétrétegű felhordás), amelyet a magyarországi festékboltokban lévő számos, JUB által működtetett JUMIX színkeverő-állomás bármelyikében kikevernek az Ön számára.

 

A kőzetgyapoton alapuló homlokzati hőszigetelő rendszerek valószínűleg túlságosan beitták magukba a vizet, annyira, hogy a tél beálltáig nem fognak megszáradni. Ha pedig megfagynak, akkor nagy valószínűség szerint kijavíthatatlan károk keletkeznek bennük, ezért a homlokzat elázott részét, amely általában az árvíz határvonalától még körülbelül 20 cm-rel magasabban van, el kell távolítani és egy új, kevésbé nedvszívó hőszigetelő burkolattal (expandált vagy extrudált polisztirol) kell helyettesíteni. Ha az ilyen homlokzatokon a homlokzat alsó része (˝lábazat˝) extrudált polisztirolból van (XPS), akkor azt nem kell eltávolítani, csak a felette lévő kőzetgyapot burkolatot kell kicserélni. Annak érdekében, hogy az újonnan beépített homlokzati borítás a régihez simán illeszkedjen, és a leg-kevésbé legyen zavaró, a homlokzatborítás elázott részét kézi körfűrésszel vagy sarokfűrésszel vágjuk le. A fugába illesztjük, amit a záróvakolatnak a homlokzatborítás újonnan beépített részébe történő felhordását követően megfelelő színárnyalatú, tartósan rugalmas tömítővel (Jubofiex MS) töltünk ki.

A leírt javítási művelet sajnos nem biztosít védelmet a homlokzat számára az esetlegesen megismétlődő árvizek okozta károsodásokkal szemben. Ilyen javítás esetén a dekorációs vakolat alá beépített megfelelő vízszigetelő réteggel (Hidrozol) kell a homlokzat alsó részét megóvni az elázástól, és ennek a rétegnek az illesztését az épület függőleges szigetelésével kell megoldani a homlokzati hőszigetelő burkolat lábazati szegélye alatt. Ezek a beavatkozások már bonyolultabbak és minden egyes esetet egyedileg, külön-külön kell kezelni.

A cikk a Kolor.hu magazin 2013. nyári számában jelent meg.

A megjelent Kolor.hu magazinokat IDE kattintva tekintheti meg.

 

A belépés és a regisztráció átmenetileg le lett tiltva.
Compare items
  • Total (0)
Compare