Innováció a festékek világában: A Bakteriosztatikus bevonat!

Az egy éves születésnapost reggel tortával akarták meglepni a szülei. Halkan nyitottak be a szobába, hogy megnézzék felébredt-e már a gyermekük. A kislány ránézésre mélyen aludt, úgyhogy úgy döntöttek a meglepetést későbbre halasztják. Rövid idő múlva azonban érdekes hangok szűrődtek ki a gyerekszobából, hát újra útnak indult a páros. Benyitva rendkívüli kép tárult a szemük elé. A születésnapos ébredés után művészi foglalkozásba kezdett, és színes girbe-gurba rajzokat készített  – a fehér fal  pedig a múlté lett.

 

Innováció a falfestékek világában

Festék választáskor elsősorban azt vesszük figyelembe, hogyan mutat majd a kiszemelt szín a falon, milyen textúrájú felületet szeretnénk kapni, illetve – jó esetben – arra is figyelünk, hogy az adott helyiségben milyen típusú festék lesz a legtartósabb. De vajon mi a helyzet a falakon megtelepedő baktériumokkal, amik jelentősen hozzájárulhatnak a különböző betegségek terjesztéséhez is? Ez a kérdés különösen fontos az olyan helyszíneken, ahol naponta sok ember fordul meg, például kórházakban, sport-létesítményekben, szállodákban. Sokunk félelme, hogy ha mondjuk, egy egyszerű megfázással elmegyünk a háziorvoshoz, még betegebbek leszünk az ott hemzsegő baciktól, mint ahogyan érkeztünk. Sőt, a betegségre hajlamosabb időszakokban tulajdonképpen minden olyan helytől ódzkodunk, ahol sok ember tartózkodik – pláne, ha még kisgyerekkel is vagyunk. Ezek az aggodalmak nem is alaptalanok, hiszen a baktériumok egyik fő tulajdonsága, hogy szinte bármilyen felületen képesek életben maradni és rohamosan szaporodni, így egy semmiségnek tűnő tüsszentés rengeteg baktériumot szórhat a levegőbe, amelyek még hosszú ideig az adott helyiségben maradnak és szaporodnak.

 

Van megoldás a kórokozókkal szemben!  

Jó hír, hogy egy vadonatúj fejlesztésnek köszönhetően hamarosan piacra kerül egy olyan új típusú festék, amely egyedülálló módon segít felvenni a harcot falon megtelepedő baktériumokkal. A témában Turi László, a Festék Bázis Zrt. vezető fejlesztőmérnöke beszélgetett Dr. Bertalan Vera szakértővel.

Turi László: Teljes körű higiénia – ez minden nagyobb intézmény álma, hiszen így végérvényesen ki lehetne iktatni a sok ember együttes jelenléte miatt kialakuló baktériumhemzsegést. El lehet ezt érni? Kell egyáltalán?

Dr. Bertalan Vera: Érdemes leszögezni, hogy a levegő és ezzel együtt teljes környezetünk sterilizálása nem kivitelezhető, és nem is szükséges az egészséges élethez. Viszont nagyon fontos, hogy ahol sok ember van jelen, ott sokkal körültekintőbb tisztasági intézkedések szükségesek, mint például otthon.

T.L.: Vásárlóink visszajelzései alapján igen nagy igény mutatkozik arra, hogy elérhetővé váljon a piacon egy olyan festékanyag, amely amellett, hogy kiváló minőségű, valamilyen módon a baktériumok ellen is védjen. Úgy tűnik, hogy a megoldás az ezüst-klorid tartalmú festék lesz a közeljövőben, mivel ez az anyag bakteriosztatikus hatású. Szakértői szemmel ez mennyire tűnik hatékony megoldásnak?

Dr. B.V.: A bakteriosztatikus tulajdonság azt jelenti, hogy a festékanyag meggátolja a baktériumok szaporodását. Így ha ilyen anyaggal vonjuk be a falakat, akkor a felület és maga a helyiség is tisztább lehet. Magának az ezüstnek a baktériumölő tulajdonsága már az ókorban is ismert volt. Kr.e. 2500-ban az egyiptomiak például vékony ezüstlemezt helyeztek a sebesülésekre és ezzel gyógyítottak. A legenda szerint az ezüst védte meg Nagy Sándort és vezéreit is a táborban kialakuló fertőzéses járványokkal szemben, mivel rendszerint ezüstkupákból ittak az indiai hadjárat során. Az ezüstionokról elmondható, hogy képesek több mint 650 féle kórokozó elpusztítására. Így kijelenthetjük, hogy hatásos védelmet nyújtanak patogén baktériumokkal és penészgombákkal szemben is. Ám tudni kell azt is, hogy az ezüst csak akkor igazán hatásos, ha ionkibocsájtásra késztetik.

T.L.:   Így van, éppen ezért a mi termékeink hatásmechanizmusa is ezen a technológián alapszik. Készíttettünk egy laboratóriumi vizsgálatot, amelyben az Országos Epidemológiai Központ azt kutatta, mekkora mértékben fejti ki hatását a gyakorlatban az ezüst-kloriddal kevert festékanyag. Olyan baktériumok kerültek ezzel együtt felvitelre, mint a Stapphylococcus aureus, az Escherichia coli és a Pseudomonas aeruginosa. Megállapították, hogy az ezüst kloriddal kezelt minta gátolja a felületére került mikroorganizmusok szaporodását. A végeredmény szerint a felvitt 300 baktériumból 1 óra elteltével 98 lett. Ez hogyan értékelhető?

Dr. B.V.: A baktériumok fontos tulajdonsága, hogy igen gyorsan szaporodnak: körülbelül 20 percenként megduplázódik a mennyiségük. Így, – maradva a kutatás adatainál – ha 300 baktériumot viszünk fel az adott felületre, akkor egy óra elteltével a felvitt átlagosan 300 baktériumból 2400 lesz. Ám a vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy az ezüst kloriddal kevert, speciális festékkel csak 98 baktérium található a felületen, egy óra után. Ez csupán 35%-os baktériumszám növekedést jelent, a 800%-al szemben, tehát az ezüst kloridnak köszönhetően csökken a szaporodás mértéke, ami egy fantasztikus eredmény! Mit lehet még tudni erről a festék fajtáról?

T.L.: A szóban forgó, bevizsgált festékünk a Valmor Kontrol. Egy rendkívül jó minőségű festékanyagról van szó, ennek köszönhetően a bele kevert ezüst-klorid hatékonyan és hosszú távon képes kifejteni hatását. Nagyon tartós felületet képez, emellett nedves dörzsállóságú s páraáteresztő is – így nem zárja be a festék a vízpárát a falba. Ezzel olyan kellemetlenségek előzhetők meg, mint például a penész vagy a vizesedés.

Dr. B.V.: Így azért biztosan igen speciális módon lehet csak megtisztítani a Valmor Kontrollal kezelt falakat.

T.L.: Egyáltalán nem, sőt! Ez a festék, mivel kiváló minőségű, széles spektrumú tisztítószerekkel tisztítható, és ahogyan korábban is említettem, még nedves dörzsölés hatására sem válik ki belőle a bakteriosztatikus ezüst-klorid tartalom. Olyan további hasznos tulajdonságokkal is bír, mint például a cseppmentes állag, a tökéletes fedőképesség akár már egyetlen rétegben, valamint könnyen színezhető is. Valamint a Valmor Kontrol-lal nem csupán egyetlen fajtájú, típusú felületet kezelhetünk, hiszen használhatjuk közvetlenül a falazó anyagon, esetleg betonos, gipszes, cementes, vakolt vagy glettelt részeken is. Sőt: előzőleg oldószeres festékkel lekent felületre is használható – erre csak a „fordító” festékek alkalmasak.

Dr. B.V.: Ezt az anyagot valóban érdemes lenne kipróbálni, remélem, hamarosan a piacra kerül! Egyébként hogyan állapítható meg az, hogy egy felület valóban ilyen anyaggal lett-e kezelve?

T.L.: Festékeinkben az ezüst klorid Verimaster fényazonosítóval rendelkezik, így ellenőrizhető egy speciális lámpa segítségével, hogy az adott felület megfelelő védelemmel van-e ellátva.  A Valmor Kontrol-ról még többet megtudhat a www.festekbazis.hu oldalon, ahol szakértőink az Ön rendelkezésére állnak a leginkább megfelelő festékanyag kiválasztásához!

 

Festékválasztáskor elsősorban azt vesszük figyelembe, hogyan mutat majd a kiszemelt szín a falon, milyen textúrájú felületet szeretnénk kapni, illetve – jó esetben – arra is figyelünk, hogy az adott helyiségben milyen típusú festék lesz a legtartósabb. De vajon mi a helyzet a falakon megtelepedő baktériumokkal, amik jelentősen hozzájárulhatnak a különböző betegségek terjesztéséhez is?    

 

 

A cikk a Kolor.hu magazin 2016. őszi számában jelent meg.

A megjelent Kolor.hu magazinokat IDE kattintva tekintheti meg.

 

A belépés és a regisztráció átmenetileg le lett tiltva.
Compare items
  • Total (0)
Compare