BEMUTATKOZIK AGÓCS BENCE

AGÓCS BENCE a kolor.hu kabala pályázat nyertese  2012 év végén úgy gondoltuk, hogy jó lenne egy olyan pályázatot indítani, melyet a kreatív, alkotni szerető emberek szeretettel fogadnak, ezért elindítottunk egy pályázatot a kolor.hu márkanevet képviselő kabala megrajzolására.  A beérkezett pályaműveket a facebook.com/kolor.hu oldalon tettük közzé, ahol szavazhattak rá a kolor.hu látogatói.  A legnépszerűbb rajzok több száz lájkot is gyűjtöttek. Számos kreatív és egy-két meghökkentő pályázattal rukkoltak elő a rajzolók. A remek pályaművek közül végül nagyon nehéz volt kiválasz-tani azt, amely képviselheti a kolor.hu márkanevet. A szerkesztőségben több napon keresztül folyt a vita, hogy melyik pályázat nyerje el a „kolor.hu kabala” címet. A hosszas alkudozás és alapos megfontolás után egy szerethető színes kis pufók madár lett a győztes, melyet Agócs Bence Szigetszentmiklósról küldött nekünk.

Gratulálunk a nyereményedhez! Hivatásszerűen foglalkozol a rajzolással?

Nem. Jelenleg a SOTE Test-nevelési és Sporttudományi Karának hallgatója vagyok, valamint a suli mellett dolgozom is, de nem grafikusként.  A grafikai és kiadványszerkesztő szoftverek elsajátítását autodidakta módon, a saját szórakoztatásomra kezdtem el. Csak két-három éve foglalkozom komolyabban a számítógépen történő rajzolással.

Hogyan találkoztál a kolor.hu kabala pályázatával?

A barátnőm szerette volna kifesteni a szobáját, és ehhez keresett festéket, illetve először az interneten tudakozódott az elérhető festékekről, valamint arról, hogy a közelünkben hol érdemes festéket vásárolni. Ekkor jutott el a kolor.hu weboldalra. Itt látta meg a kabala pályázatra szóló felhívást és azonnal szólt nekem.

 

 

A cikk a Kolor.hu magazin 2013. tavaszi számában jelent meg.

A megjelent Kolor.hu magazinokat IDE kattintva tekintheti meg.

 

A belépés és a regisztráció átmenetileg le lett tiltva.
Compare items
  • Total (0)
Compare