Sérült vagy elázott beltéri falfelületek javítása

Néhány nappal ezelőtt még csak ritkán fordult elő, hogy valakinek szennyvíz szivattyúra, szárító berendezésre, kiegyenlítő anyagra, festékre vagy egyéb hasonló termékekre volt szüksége. Sajnos az árvizek megváltoztatták a jól bevett mindennapi szokásainkat és manapság a hétköznapi beszélgetéseink és gondolkodásunk témája Magyarország nagy részén elsősorban az, hogy lehet elhárítani a nemrégiben keletkezett katasztrófa következményeit és hogyan lehetne felkészülni a katasztrófa esetleges újbóli bekövetkezésére.

A fal- és mennyezetfelületek felújító festése során olyan helyiségekben, ahol az árvizek nyomán keletkező különböző foltokkal és következményekkel szembesülünk, előzetesen jól elő kell készítenünk a felületet a festéshez.  A foltok többsége hidrofil, ami azt jelenti, hogy víz alapú festékekben vagy alapozó bevonatokban feloldódnak. Száraz foltok esetén is rendkívül bonyolult az eltávolításuk. A vízzel érintkezve a szubsztanciák feloldódnak a víz alapú festék rétegében, aminek következtében a festék felhordása és száradás során átjutnak a festék filmrétegén, ahol ismét foltokat képeznek, amelyek a festék fedőképességétől vagy a felhordott festék rétegeitől függetlenül láthatóak maradnak.

Az o0lyan szennyezett vagy elázott beltéri falfelületek  javítása, amelyek nem szennyeződtek kiömlött fűtőolajjal, a következő lépésekben történik:

1. beltéri felületek előzetes megtisztítása: amennyiben lehetséges, a szennyezett vagy elázott beltéri falés mennyezetfelületekről általános háztartási tisztítószerek oldatába mártott ruhával vagy szivaccsal mossuk le a szennyeződéseket;

2. beltéri felületek szárítása: nagyfokú nedvesség esetén a beltéri helyiségek szárítását szárító berendezések beállításával, vagy intenzív fűtéssel és a helyiségek szellőztetésével oldjuk meg, ugyanis minden további  javítási műveletnek csak akkor van értelme, ha a falak nedvességtartalma 5% alá csökken;

3. leváló vagy gyengén tapadó festékrétegek és a kiegyenlítő anyag leváló rétegeinek eltávolítása,  ha a falfelületek a festés előtt glettelve voltak: a sérült belső felületeken egy durva kefével vagy simítóval csiszoljuk meg a falakat, és ennek során távolítsuk el az összes leváló festékréteget és kiegyenlítő anyag rétegeket;

4. kiegyenlítő anyag felhordása: a megtisztított felületekre először felvisszük az alapozó bevonatot (Akril Emulzió) és ezt követően a megfelelő glettelő anyagot. A kiegyenlítő anyag kiválasztása függ a sérülések mélységétől. Mélyebb sérülések esetén (max. 5 cm mély) javasoljuk a Hobbi glett vagy a Nivelin reparatur kiegyenlítő anyag felhordását, a nagyobb, de sekély sérülések esetén (max. 3 mm mély) javasoljuk a Jubolin vagy a Jubolin P-25 kiegyenlítő anyagot, kisebb sérülések esetén (max. 3 mm) pedig a Jubolin reparatur kiegyenlítő anyagot;

5. átkenés beltéri festékkel: az elázott beltéri felületeknél egyrétegű vagy kétrétegű felhordásra javasoljuk a JUPOL Block beléri festék alkalmazását. A JUPOL Block ugyanis egy speciális festék a foltok blokkolására, bármely olyan beltéri fal-és mennyezetfelület felújító festéséhez, amelyek vízben könnyen és gyorsan oldódó anyagokkal vannak átitatva.

A JUPOL Block beltéri festék blokkoló mechanizmusának köszönhetően a pozitív töltésű vegyületeket a taszítás alapján blokkolja, és a foltot nem engedi kijutni a felületre, a negatív töltésű vegyületeket pedig a foltokban lévő festett anionos molekulák és kötőanyag közötti ionos kötés létrehozásával blokkolja. Így nehezen oldódó sók keletkeznek, amelyek nem jutnak ki a felületre;

6. falfelületek dekoratív festése:  Amennyiben szeretné megőrizni a beltéri felületek fehér színét, vagy át szeretné festeni azokat pasztell színárnyalatúra, javasoljuk, hogy a felújított beltéri felületeket fesse át JUPOL Block beltéri festékkel, az intenzívebb színárnyalatokhoz pedig  javasoljuk a JUPOL Gold beltéri festék használatát, amelyet két rétegben viszünk fel a speciális JUPOL Block festékkel már átfestett felületre.

Színezése lehetséges a JUB Magyarország szerte megtalálható számos JUMIX színkeverő állomásának bármelyikén.

A cikk a Kolor.hu magazin 2013. nyári számában jelent meg.

A megjelent Kolor.hu magazinokat IDE kattintva tekintheti meg.

 

 

 

A belépés és a regisztráció átmenetileg le lett tiltva.
Compare items
  • Total (0)
Compare