Fa, az ember harmadik legjobb barátja

A Délegyházi-tavak tőszomszédságában találhatjuk meg a rönkbútorok és fajátszóterek gyártásával évek óta foglalkozó WoodMaster Garden Kft-t. Hogyan is kezd valaki rönkbútorok gyártásába, és milyen nagy odafigyelést kíván a fával végzett munka? Erről beszélgettünk Mészáros Csabával, a cég ügyvezetőjével.

Mikor és hogyan fogalmazódott meg benned, hogy rönkfa megmunkálásával foglalkozz?

Szűk 10 évvel ezelőtt, amikor a saját tárolóm építése elkészült, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ha ilyen jól meg tudtam építeni a sajátomat, miért ne építhetnék mások kérésére is. Így elkezdtem kisebb megrendeléseket teljesíteni, majd fokozatosan bővült a kínálati paletta. Ami egyrészt hozott ötletekből, másrészt általam tervezett, finomított elképzelésekből állt össze.

Mikor alapítottad meg a WoodMaster Garden Kft-t ?

A cég megalapítását megelőzően nyúlik vissza a jelenlegi felállás. Első cégem, melyben társtulajdonos voltam kb. 9 évvel ezelőtt alakult. Később megfogalmazódott bennem, hogy valami újat, egyedit szeretnék létrehozni, így kiváltam a korábbi cégből és új néven, új felállással, újult erővel és célkitűzésekkel vetettük bele magunkat cégünk felvirágoztatásába.

Sikerünk a megrendelőink elégedettségének köszönhetően azóta is töretlen. Ma már elmondható, hogy nem csupán az oldalunk színessége és változatossága miatt jelentkeznek, hanem korábbi megrendelőink ajánlanak bennünket.

Nehezebb rönkfával dolgozni? A megmunkálása, felületkezelése nehezebb, mint a hagyományos fűrészárué?

Igen, lényegesebben, mivel több odafigyelést és tudást igényel. A nem egyenletes felülete miatt, továbbá a repedések és a göcsörtös részek terméken lévő elhelyezkedése nagyon fontos. Ennek esztétikai és biztonsági okai vannak. Minimum kétszer kell kezelni a rönkfákat ahhoz, hogy sokáig tartósan megőrizzék eredeti állapotukat. Mivel fáról van szó ezért legalább kétévente érdemes megismételni ezeket a műveleteket.

Mit tanácsolna azoknak a leendő érdeklődőknek, akikben megfogalmazódott, hogy szeretnének rönk termékeket?

Természetesen azt, hogy minket válasszanak.  A piacon sokan foglalkoznak rönk termékek gyártásával az utóbbi időben, de nagyon kevesen vannak, akik szakszerűen, a megrendelő minden igényét kielégítve készítik el a család legújabb „kedvenc” rönk termékét.

Ebben a szakmában rendkívül fontos a fa szeretete, anélkül csupán tömegtermékek gyártása történik.  

A fa az ember harmadik legjobb barátja!  

 

 

A cikk a Kolor.hu magazin 2013. tavaszi számában jelent meg.

A megjelent Kolor.hu magazinokat IDE kattintva tekintheti meg.

 

A belépés és a regisztráció átmenetileg le lett tiltva.
Compare items
  • Total (0)
Compare