Fából vaskarika

Az ember természet szeretete a régi időkből ered, amikor még összhangban próbált élni az őt körülölelő világgal. Ebből fakadóan ösztönösen vonzódunk a fához, a fából készült bútorokhoz, dísz- és használati tárgyakhoz. 

A jelen kor dizájnerei és művészei is előszeretettel alkalmazzák ezt az élő anyagot egy-egy ötlet vagy műalkotás megvalósításához.  

Akadnak olyan kísérletező kedvű vállalkozók, akik meglepő, olykor már a hihetetlen kategóriába sorolható alkotásokat készítenek el. Olyan tárgyakat, amelyeket korábban el sem tudtunk volna képzelni ebből a természetes anyagból.

Ilyen például a fából készült kerékpár, mellyel több gyártó is kísérletezett már, hogy egyedivé és különlegessé varázsolják termékeiket, viszont a használhatóság és a strapabíróság kedvéért kompromisszumot kellett kötniük, így csak a váz készült fából, ill. annak is csak a borítása, de a magja szénszálas vagy alumínium ötvözet.  Azonban ügyes kezű „fa – szobrászok” készítettek már olyan járművet is, melynek minden alkatrésze fából volt és egy-egy bemutató erejéig teljes mértékben használhatónak bizonyult.

Akadnak olyan elszánt személyek is, akik a kedvenc autómárkájuk mását faragták ki otthonukban, így egy teljesen egyedi és lemásolhatatlan Ferrari, Porsche vagy Rolls-Roys tulajdonosaivá válhattak.

Azonban bármilyen használati- vagy dísztárgyat készítünk el ebből a nemes anyagból, ahhoz, hogy sokáig élvezhessük és gyönyörködhessünk munkánk gyümölcsében fontos, hogy megfelelően védjük és ápoljuk a fát.

 

A cikk a Kolor.hu magazin 2013. őszi számában jelent meg.

A megjelent Kolor.hu magazinokat IDE kattintva tekintheti meg.

 

 

A cikk a Kolor.hu magazin 2013. őszi számában jelent meg.

A megjelent Kolor.hu magazinokat IDE kattintva tekintheti meg.

 

A belépés és a regisztráció átmenetileg le lett tiltva.
Compare items
  • Total (0)
Compare